2015. augusztus 5., szerda

J. L. Armentrout - Obszidián

Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.Aztán a srác megszólalt.Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…



Rengeteg ember ajánlotta nekem ezt a könyvet, de valami különös okból kifolyólag sosem vettem kézbe. (Talán a borító miatt, egek szerintem szörnyű). Szóval egyszer még is elhatároztam, végül is - gondoltam - egy próbát megér! Azt kell, hogy mondjam abban a pillanatban, hogy elolvastam az első két oldalt, beleszerettem. Sok könyvet olvastam már, de ennyire intenzíven még egyik sem hatott rám. Iszonyatosan kevés idő alatt olvastam el, és az írónő teljesen belopta magát a szívembe. Különc írásmódjával elképesztő karaktereket hozott létre, az egész könyv rettentő vicces, mindig rejlik benne itt-ott egy előtt poén. Magukról a karakterekről annyit, hogy remekül fel vannak építve. Kicsit talán elfogult vagyok, miközben ezt írom, hiszen a kedvenc könyvem, de tényleg úgy gondolom, hogy ez a könyv remek. Akció dús, ugyanakkor van benne egyfajta romantika, bár számomra azok voltak a kedvenc részeim, mikor a két főszereplő legszívesebben széttépte volna egymást. Jókat derültem rajtuk ilyenkor.
Daemon Black tipikusan az a pasi, akiről minden fiatal tinédzser lány álmodik. Hiszen kitudna ellenállni egy beképzelt, sokszor bunkó, ugyanakkor hatalmas szívű rosszfiúnak? Egyszerűen imádtam, bár az elején voltak pillanatok, mikor úgy gondoltam, hogy belenyúlok a könyvbe és elevenen megfojtom, de a végén mindig kárpótolt egy-egy elejtett kedves szóval. Katy szerintem az a női karakter, akit mindenki imád. Talpraesett, erős. Nem kis nyivákoló kislány, aki megrémül egy kis akciótól. Nem szereti, ha megvédik, ugyanakkor képes kiállni saját magáért és a szeretteiért. Ezt rettentően becsültem benne.
Továbbá nekem nagyon bejött ez az egész ufós sztori. Igaz az ember nem sokszor botlik ilyen történetbe, és normális esetben nekem nem is jönnek be, de ez annyira jól megcsinált történet, hogy lehetetlen nem az egekig dicsérni.
Plusz nagyon bejött, hogy az írónő a könyv végén megajándékozott minket néhány Daemon szemszögéből megírt részlettel.

Összességében: 5/6 :D
Borító: 5/1 - Nekem egyáltalán nem jön be, és szerintem Pepe Toth nem jó választás Daemonnek :( Maga az egésznek a hangulata nem adja át azt az élményt, amit a könyv nyújt.
Kedvenc szereplő: DAEMON. - Katyt is imádtam, de kétségkívül Daemon viszi a könyvet a hátán.
Kevésbé kedvelt szereplő: Ash és a testvérei. Nagyon nem voltak szimpatikusak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése